Találkozás, kapcsolat, közösség

„Nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31) mottóval szervezte meg június 26. és 27. között az idei napközis táborát a Partiumi Háló Egyesület.
„Egyre nagyobb kihívás évről-évre megtalálni a ránk bízott gyerekek számára a megfelelő témát. Közös célunk, hogy az együtt töltött napok során mindenki olyan élményekkel gazdagodjon, amelyek a hétköznapokba visszatérve segítenek nekik megélni a keresztény értékeket. Ezért fontos, hogy miről és hogyan beszélgetünk velük. Idén egyfajta érzékenyítésre adott lehetőséget a választott mottó. Arra törekedtünk, hogy a felgyorsult, információsokasággal rendelkező világban megadassék a gyerekeknek, hogy megálljanak egy kicsit, és rácsodálkozzanak a minket körülvevő világra, saját magukra, embertársaikra”, magyarázta érdeklődésünkre válaszolva Konrád Csongor főszervező. Szerinte ugyanis nem lehet elégszer felismerni a teremtett világ csodáit. Ha pedig felismerjük, rácsodálkozunk, akkor elkezdjük magunkénak érezni, s ezáltal nő a felelősségérzetünk is, vagyis szeretnénk megőrizni és vigyázni rá. „Egyre több kezdeményezéssel találkozhatnak a gyerekek a környezetvédelem kapcsán, ami nagyon jó. Ha egy kicsit is megértenek (megértünk) valamit abból, hogy ez tulajdonképpen együttműködés a Jóistennel, akkor nyert ügyünk van. Bízhatunk benne, hogy 10 év múlva ők is hasonlóan fontosnak tartják a teremtésvédelmet. A lényeg, hogy legyen idő megérteni: Isten hív minket, hogy kapcsolódjunk be ilyen módon is a teremtett világ alkotói tevékenységébe”, fogalmazott.
Június 26-án, hétfőn kezdődött az idei napközis tábor. A sok csillogó szempár egyszerre tükrözött izgatottságot, lelkesedést, kíváncsiságot és örömöt is, hisz voltak, akik először jöttek a táborba, de néhányan már visszajáró táborozó is akadt. Öt kiscsoportra oszlott a közel 50 gyermek, és egy kis játékos ismerkedés után együtt vonultak a székesegyház kápolnájába a nyitómisére, melyet Kovács F. Zsolt atya mutatott be. A délután fénypontja a sportvetélkedő volt, ahova a csapatok már zászlóval, csapatkiáltással érkeztek megmérkőzni egymással. Szurkolástól és kacagástól volt hangos a Szent László Líceum sportterme. Kedden kirándulni mentek a Püspökfürdőn található kráterhez. Felsétáltak a kilátóba, az erdészháznál ebédeltek, majd a hullámfürdőben pancsoltak egy nagyot.
Szerda a csoportos tevékenységek napja volt, játék, beszélgetéssel. A teremtés történetéről hallhattak a gyermekek a foglalkozások során, majd Pék Sándor esperes a jó fa jó gyümölcséről és a rossz fa rossz gyümölcséről prédikált. Csütörtökön akadályversenyek zajlottak a Petőfi-parkban, péntek délelőtt pedig kézműves-foglalkozások a Szent László Líceumban, melynek a kápolnájában tartott szentmisével „zárta kapuit” a tábor.

Ciucur Losonczi Antonius

Írás és képek az erdon.ro hírportálon >>

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Szeptemberben gyalogos zarándoklat Parajdtól Csíksomlyóig,
délvidéki ökumenikus ifi Háló-találkozó Bácsfeketehegyen,
Háló-találkozó Beregszászon 


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.09.11. 10:00-12:00 Szenior táncház minden csütörtökön

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.09.11. 19:00 David Yengibarian Trió koncertje

David Yengibarian - harmonika
Vajdovich Árpád - basszusgitár
Badics Márk - dob

Belépő: 3000Ft, nyugdíjas 2500Ft, diák 1500Ft
V. kerületi lakosoknak ingyenes!

 Facebook részletek >>

 

2025.09.12. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

További alkalmak: október 17., november 21., december 12.

 

2025.09.16. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.09.15. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 2/10.

 

2025.09.13. 16:00 A remény nyelvi képe


Dr. Horváth Péter Iván
nyelvész vetített képes előadása

Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja

Részletek >>

 

2025.09.16. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Rongyos Gárda - Térképhelyesbítők 
Előadó: Fejes Zsolt:

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.09.16. 18:00 Minden, amit tudni akartál Raja Ampatról

 Részletek Fb >>

 

2025.09.17. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

További alkalmak: október 8., november 5., december 3.

 

2025.09.18. 18:00 Minden, ami Bali - Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Részletek fb >>

 

2025.09.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Kerényi Lilla 
Csillagmesék
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.09.22. 18:00 Szemlélek-kerekasztal Fabiny Tamással és Kepes Andrással

Szemlélek Alapítvány szervezésében

Jelentkezés és további részletek >>

 

2025.09.23. 19:00 Háló Jazz Klub 161. - Canarro

Szakál Tamás -hegedű, ének
Lakatos Vilmos - szóló gitár
Marosi Zoltán - harmonika
Sidoo Attila - kísérő gitár
Soós Márton - nagybőgő

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.09.25. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

A Délvidéken Péterváradtól Szabadkáig - Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas műegyetemi mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadása. Az előadás előtt és után kedvezményes vásárlási lehetőség a Romanika Kiadó könyveiből.

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.09.28. 17:00 Nádmesék XXXIX. - kamarakoncert


Sándor Ádám - oboa
Kovács Mihály - cimbalom
Halász Péter - harmonika

A műsorban elhangzanak J. S. Bach, Bartók, Telemann és Mozart művei
 
Sorozatszerkesztő, műsorvezető: Sándor Ádám oboaművész
A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók