Találkozás, kapcsolat, közösség

Én már hónapokkal ezelőtt kinéztem magamnak ezt a programot a hírlevélből. Jól esett, hogy meghívtak és örültem, hogy Székelyudvarhelyről Tófalvi Misivel, Nagy Gergővel, Nagy Enikővel együtt utazhattam erre a találkozóra. Kíváncsisággal érkeztem, mivel először vettem részt ilyen bogozói találkozón. Érdekelt milyen programok lesznek Koncz András vezetésével. Jó volt számomra ismerős arcokkal újra találkozni és az új arcokat felfedezni.

Elhelyezkedésünk után megbeszéltük ki honnan, miből, milyen lelkiállapotban érkezett. A mese-lánc számomra a társaság szellemességéről és sokszínűségéről tanúskodott. Miután K. András ismertette a hétvégi programot, arra gondoltam, hogy itt rendesen meg fognak dolgoztatni, holott nekem, a hálós programokon való részvétel ez idáig egy kikapcsolódást, kiszakadást jelentett a hétköznapokból. Ezúttal is ezt kaptam és nagyon sok kérdés letisztázódott bennem, mint: Hol a helyem a Hálóban? Mit viszek és teszek én a Hálóban? Mi akadályoz engem a Hálóban való munkámban? Mi az erdélyi Háló erőssége és gyengesége? Mit jelent számomra a Kárpát-medencei Háló? Mindezekre András ötletes irányításával találtam meg a választ.
A csoportmunkák rávezettek arra, hogy csapatban, csoportban, közösségben, ha mindenki őszintén felajánlja gondolatait, érzéseit a feladat megoldására, a ?Munka" elvégzésére, akkor sokkal könnyebben elvégezhető és nem jelent terhet senkinek sem külön-külön. Az is igaz, hogy ehhez kell egy ilyen csapat, csoport mint ez a hétvégi találkozáson volt. Számomra a Háló egy ilyen csapat!
Sok gondolat megerősödött bennem ezen a hétvégén, de most a ?Megerősítés" jut eszembe, amire mindenkinek szüksége van, aki tesz valamit egy közösségért, eszméért, Isten országáért. Ezzel a beszámolóval is szeretném megerősíteni a szervezőket és mindenkit aki bármit is tesz a Hálóért.
Kérem Isten áldását és segítségét további munkájukban.

Tifán Sándor

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Szeptemberben gyalogos zarándoklat Parajdtól Csíksomlyóig,
délvidéki ökumenikus ifi Háló-találkozó Bácsfeketehegyen,
Háló-találkozó Beregszászon 


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.09.11. 19:00 David Yengibarian Trió koncertje

David Yengibarian - harmonika
Vajdovich Árpád - basszusgitár
Badics Márk - dob

Belépő: 3000Ft, nyugdíjas 2500Ft, diák 1500Ft
V. kerületi lakosoknak ingyenes!

 Facebook részletek >>

 

2025.09.12. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

További alkalmak: október 17., november 21., december 12.

 

2025.09.13. 16:00 A remény nyelvi képe


Dr. Horváth Péter Iván
nyelvész vetített képes előadása

Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja

Részletek >>

 

2025.09.16. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.09.15. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 2/10.

 

2025.09.16. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Rongyos Gárda - Térképhelyesbítők 
Előadó: Fejes Zsolt:

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.09.16. 18:00 Minden, amit tudni akartál Raja Ampatról

 Részletek Fb >>

 

2025.09.17. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

További alkalmak: október 8., november 5., december 3.

 

2025.09.18. 18:00 Minden, ami Bali - Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Részletek fb >>

 

2025.09.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Kerényi Lilla 
Csillagmesék
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.09.22. 18:00 Szemlélek-kerekasztal Fabiny Tamással és Kepes Andrással

Szemlélek Alapítvány szervezésében

Jelentkezés és további részletek >>

 

2025.09.23. 19:00 Háló Jazz Klub 161. - Canarro

Szakál Tamás -hegedű, ének
Lakatos Vilmos - szóló gitár
Marosi Zoltán - harmonika
Sidoo Attila - kísérő gitár
Soós Márton - nagybőgő

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.09.25. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

A Délvidéken Péterváradtól Szabadkáig - Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas műegyetemi mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadása. Az előadás előtt és után kedvezményes vásárlási lehetőség a Romanika Kiadó könyveiből.

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.09.28. 17:00 Nádmesék XXXIX. - kamarakoncert


Sándor Ádám - oboa
Kovács Mihály - cimbalom
Halász Péter - harmonika

A műsorban elhangzanak J. S. Bach, Bartók, Telemann és Mozart művei
 
Sorozatszerkesztő, műsorvezető: Sándor Ádám oboaművész
A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

2025.09.30. 19:00 Keddek a lelkeknek

PálFeri.hu >>

Részletek fb >>

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között, és az esti programok alatt látogatható, október 10-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók