Múlt hétvégén partiumi bogozói találkozónk volt, mely a nagy pályázatunk nyitókonferenciája is volt egyben.
Ettől kicsit konferenciás lett, de csak az eleje. Voltak vendégek, akik nem bogozók, de annál inkább érdekeltek a pályázat megvalósításában, mint partnerek, így a Szent László Gimnázium igazgatónője és tanárok, a debreceni Lelkierő Egyesület munkatársa, RMDSZ képviselő, néptánccsoport vezető. Szép gondolatok hangzottak el. Az iskola igazgatónője visszaemlékezett, hogyan találkozott ő maga már felnőtt fejjel a hagyományőrzéssel, ami által új és ismeretlen világ tárult fel előtte. Kifejezte, hogy ezért is nagyon fontos számára ez a pályázat.
Aztán ismerkedtünk részletesebben is a pályázatban szereplő programokkal és visszatekintettünk az elmúlt év eseményeire. A délelőttöt Német László atya szép hálós imával zárta, a Csomóbogozó Szűzanya imájával.
Délután egy csapatépítő játékunk volt, András vezetésével, amit aztán kiértékeltünk. A Háló lelkiségével foglalkoztunk, majd a bogozó tulajdonságait gyűjtöttük össze, mely a következő év bogozói csapatépítésnek lesz témája a Lelkierő Egyesület munkatársaival. Este még megnéztük a Háló iroda születésének történetét képekben, majd első Háló tábor megbeszélésünket is megtartottuk. Késő este András beszélt nekünk a magyar keresztútról. Számomra a Népek Krisztusa, Magyarország kifejezés az ’56-os forradalomhoz kötődött, de megtudtam, hogy már a középkorban utalások vannak rá.
Vasárnap délelőtt kerületi céljainkat szedtük össze és egyben a régiós célokat is meghatároztuk. Jó volt látni, hogy a hagyományőrzés és az összefogás minden kerület céljai között szerepelt.
Együttlétünket a helyi kápolna búcsús szentmiséje, Szent Erzsébet ünneplése zárta, ami méltó befejezés volt. Együtt vehettünk részt az ünneplő hívekkel és atyákkal a búcsúsebéden, ez is egy nagy közösségi élmény volt, legalábbis számomra.
A partiumi régió nagy pályázatának summája lehetne Tempfli József ny. püspök atya szavai, melyet a katolikus iskola igazgatónője idézett: „Népünk sorsát nem szenvednünk kell tovább, hanem hivatásként megélni.” És hogyan másként megélni ezt a hivatást, mint felkutatni és megőrizni hagyományainkat. Nagy a kihívás a jövő évre, de annál szebb. Úgy érzem, van miből merítenünk.
Bíztattuk magunkat, hogy most különösen is figyelnünk kell egymásra és a lelkierőt magunkban ápolni. Az egész pályázat jó csapatépítés lesz a türelem próbája mellett.
Kujbus Márta
