Találkozás, kapcsolat, közösség

Első alkalommal szerveztünk Hálós farsangi bált február 6-án. Szép számban voltunk jelen a nagybányai Teleki Magyar Házban. Szép környezetben, ősi-kúrián, az ún. városi házában a vad grófnak, Teleki Sándornak a termeiben rendezhettük meg. Szeretnénk hagyományt teremteni itt Nagybányán, és ezután minden évben megrendezni a hálósok farsangi bálját.


Bár kevesebben jöttek el, mint ahányan megígérték, így is nagyon jól szórakoztunk. Sajnáljuk azokat, akik távol maradtak. Első perctől jó hangulat uralkodott körünkben. Örömmel fogadtuk az új ismerősöket, új arcokat, örömmel ismerkedtünk, és kíváncsian nézegettük egymást. Egyesek kissé tartózkodóan viselkedtek, de hamarosan őket is magával ragadta a többség hangulata és jókedve.
Mindegyik plébánia és felekezet képviseltette magát városunkból. Nagyon sokat jelent ez számunkra. Gyakorolhatjuk a felebaráti szeretetet. A Ház vezetője, Dávid Lajos köszöntése nyitotta meg a bálunkat. Meleg szavakkal üdvözölt, bátorított, hogy máskor is szívesen látnak minket saját rendezvényekkel is, a Teleki Ház rendezvényeire is. Aztán jó szórakozást kívánt.
Külön meg kell említenem ? és egyben köszönetünket is tolmácsolnom ? a Szent József plébánia híveit és az amatőr színjátszó csoportjuk tagjait, akik előadásukkal emelték a rendezvény színvonalát. Mi szervezők is felolvastunk a farsangról szóló írásokat és verseket. Ezután a jelmezek vicces bemutatása következett. A legszebb jelmezt természetesen díjazták.
A terített svédasztal sem maradt érintetlenül, mindenki, igyekezett mindent végigkóstolgatni a batyus-bál kínálatából. Egymás borát is megízleltük és megdicsértük. Nem maradt el a hagyományos farsangi fánk sem.
Kissé jóllakottan, de roptuk aztán a táncot is, mert megfogadtuk hogy ?egy bolhát sem viszünk haza". Következett a tombola. Érdekes és izgalmas volt, egymást sorsoltuk ki, és a végén nagyon eredeti módon sorsolták ki a fődíjat: egy szép bekeretezett tájképet, festményt.
Izgalmak után jólesett a közös nótázás. Többen siettek az utolsó buszjárathoz, kellemesen búcsúzkodtunk. A visszajelzések szerint mindenki nagyon jól érezte magát.
Ilyen megelégedettséggel készültünk a következő hétvégén (február 13-án) Nagyszalontán megrendezett hagyományőrző partiumi hálós farsangi bálra. Ott sokkal többen voltunk, és egész napos programon vettünk részt.
Jó volt nagyon együtt lenni!

Fenyák Ágota

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Szeptemberben gyalogos zarándoklat Parajdtól Csíksomlyóig,
délvidéki ökumenikus ifi Háló-találkozó Bácsfeketehegyen,
Háló-találkozó Beregszászon 


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.09.11. 19:00 David Yengibarian Trió koncertje

David Yengibarian - harmonika
Vajdovich Árpád - basszusgitár
Badics Márk - dob

Belépő: 3000Ft, nyugdíjas 2500Ft, diák 1500Ft
V. kerületi lakosoknak ingyenes!

 Facebook részletek >>

 

2025.09.12. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

További alkalmak: október 17., november 21., december 12.

 

2025.09.13. 16:00 A remény nyelvi képe


Dr. Horváth Péter Iván
nyelvész vetített képes előadása

Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja

Részletek >>

 

2025.09.16. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.09.15. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 2/10.

 

2025.09.16. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Rongyos Gárda - Térképhelyesbítők 
Előadó: Fejes Zsolt:

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.09.16. 18:00 Minden, amit tudni akartál Raja Ampatról

 Részletek Fb >>

 

2025.09.17. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

További alkalmak: október 8., november 5., december 3.

 

2025.09.18. 18:00 Minden, ami Bali - Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Részletek fb >>

 

2025.09.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Kerényi Lilla 
Csillagmesék
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.09.22. 18:00 Szemlélek-kerekasztal Fabiny Tamással és Kepes Andrással

Szemlélek Alapítvány szervezésében

Jelentkezés és további részletek >>

 

2025.09.23. 19:00 Háló Jazz Klub 161. - Canarro

Szakál Tamás -hegedű, ének
Lakatos Vilmos - szóló gitár
Marosi Zoltán - harmonika
Sidoo Attila - kísérő gitár
Soós Márton - nagybőgő

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.09.25. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

A Délvidéken Péterváradtól Szabadkáig - Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas műegyetemi mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadása. Az előadás előtt és után kedvezményes vásárlási lehetőség a Romanika Kiadó könyveiből.

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.09.28. 17:00 Nádmesék XXXIX. - kamarakoncert


Sándor Ádám - oboa
Kovács Mihály - cimbalom
Halász Péter - harmonika

A műsorban elhangzanak J. S. Bach, Bartók, Telemann és Mozart művei
 
Sorozatszerkesztő, műsorvezető: Sándor Ádám oboaművész
A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

2025.09.30. 19:00 Keddek a lelkeknek

PálFeri.hu >>

Részletek fb >>

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között, és az esti programok alatt látogatható, október 10-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók