Találkozás, kapcsolat, közösség

Április 20-22. között zajlott a Háló ifjúsági találkozó. Közel száz fiatal vett részt a Kárpát-medence minden részéből, hogy egy tartalmas és vidám hétvégét töltsenek együtt, közösségben és hitükben megerősödve. A találkozó címe és témája "Két lábbal a földön" volt, erre épült a három nap programja is.

A Magyar Katolikus Rádió riportja Schön Bálinttal, a Háló ifjúsági önkéntesével (A Hálóról, az ifjúsági találkozókról, a nagyváradi ifi találkozóról, a külhoni fiatalok budapesti programjairól, szülői háttéről, energetikáról, a Petőfi és Kőrösi ösztöndíjprogramról, az újságírásról és sok minden másról) Készítette: Szikora József főszerkesztő >>

Írás a Magyar Kurír honlapján >>

Írás a Máramarosi Hírlap honlapján >>

A pénteki, nap a megérkezés - úgy fizikai, mint lelki és mentális – és az ismerkedés napja. Ennek értelmében a főszervezők és a Kárpát-medencei Háló Egyesület vezetőségi tagjának, Konrád Katalinnak köszöntő szavai után egy nagykörű ismerkedő játék, majd a Kontraszt egyházi ifjúsági zenekar koncertje következett.

Háló nagy hangsúlyt fektet a személyes kapcsolatok kialakulására, ezért a programok során többször is lehetőséget biztosít a személyes beszélgetések, kapcsolatok kialakítására, ezért a szombat délelőtti előadás után, melyet dr. Belényi Emese, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója tartott, kiscsoportos beszélgetés következett. Az előadó kifejtette, hogy tud „két lábbal” megállni a földön siketként, ezzel útmutatást és pozitív példát adva a fiataloknak. A nap további részében önismereti, lelki, kommunikációs készséget fejlesztő, un. KETT módszeres és jövő tervezés műhelyeken vettek a fiatalok részt.

A komolyabb fejlesztő munka után következhetett a szórakozás: a kiscsoportba szerveződött résztvevők városnézéssel egybekötött akadályversenyen vettek részt. A feladatok között voltak kreativitást igénylő humorosabb pontok is (pl. Hozzatok egy csillagot!), ugyanakkor irodalmi, vallási, történelmi, kulturális ismeretek bővítését elősegítő kérdések is, például meg kellett keresniük Ady kedvenc kávéházát, vagy a nagyváradi római katolikus székesegyházban és környékén kellett felkutatniuk a Szent László királyt ábrázoló szobrokat. Annak érdekében, hogy a résztvevők megismerhessék egy kicsit a várost a feladatok mellé rövid leírást is kaptak a főbb látnivalókról, melyeket érinteniük kellett a lista teljesítése során.

Az este során a csoportok Jézus Facebook profilját kellett megtervezzék saját elképzeléseik szerint. A vetélkedő után pedig ki-ki saját ízlésének és kedvének megfelelően választhatott az esti programok közül: táncos, társasjátékos programok, illetve gitározással egybekötött tábortűz, valamint egy teaházat a meghitt beszélgetéseknek.

Bár a vasárnap a búcsú napja, a reggeli szentmisét követően, melyet főtisztelendő Szabó Ervin, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum iskolalelkésze celebrált, újabb kiscsoportos beszélgetés, immár kiértékelés és zárás következett, majd egy fórum. A fórumon Orosz Sára, Háló ifjúsági vezető részben párkapcsolati, részben önismereti kérdésekről beszélgetett három házaspárral. A résztvevők szem- és fültanúi lehettek a házaspárok személyes élményeinek, ezáltal reális képeket kaphattak a felnőtté válás, illetve a házasélet fejlődésének folyamataiból. A különleges a három házaspárban az volt, hogy mindnyájan a mostani résztvevők korosztályába tartoztak, amikor a Hálóval találkoztak és megismerkedtek, ma pedig már nem csupán ők aktív részesei és bogozói a Hálónak, de gyermekeik is követik példájukat, és aktív szerepet vállalnak a bogozásban.

Kopacz Bíborka gyergyószentmiklósi résztvevői szavaival zárva: „Két lábbal a földön annyi, mint magabiztosan állni, élni úgy, hogy tudom, ki vagyok, mit akarok, de azt sem felejtem el, hogy nem vagyok egyedül.” A háló is három szóban kifejezve: kapcsolat, közösség, Isten. A találkozó folytatása a nyári Kárpát-medencei Háló-tábor lesz, amely Vépen (Magyarország) lesz július 29 – augusztus 5. között. Ide nem csupán az ifiket, de minden korosztályt szeretettel várunk. Facebookon a XVII. Kárpát-medencei Háló tábor – Vép eseményt lehet követni az újdonságokért.

A találkozónk támogatásáért köszönet a Bethlen Gábor Alapnak.

Konrád Csongor

Hálós ifik FB oldala >>

További képek >>

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Szeptemberben gyalogos zarándoklat Parajdtól Csíksomlyóig,
délvidéki ökumenikus ifi Háló-találkozó Bácsfeketehegyen,
Háló-találkozó Beregszászon 


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.09.11. 19:00 David Yengibarian Trió koncertje

David Yengibarian - harmonika
Vajdovich Árpád - basszusgitár
Badics Márk - dob

Belépő: 3000Ft, nyugdíjas 2500Ft, diák 1500Ft
V. kerületi lakosoknak ingyenes!

 Facebook részletek >>

 

2025.09.12. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

További alkalmak: október 17., november 21., december 12.

 

2025.09.13. 16:00 A remény nyelvi képe


Dr. Horváth Péter Iván
nyelvész vetített képes előadása

Az Ars Sacra Fesztivál ingyenes programja

Részletek >>

 

2025.09.16. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.09.15. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 2/10.

 

2025.09.16. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Rongyos Gárda - Térképhelyesbítők 
Előadó: Fejes Zsolt:

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.09.16. 18:00 Minden, amit tudni akartál Raja Ampatról

 Részletek Fb >>

 

2025.09.17. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

További alkalmak: október 8., november 5., december 3.

 

2025.09.18. 18:00 Minden, ami Bali - Utazástervezés segítség Balira utazóknak

Részletek fb >>

 

2025.09.22. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Kerényi Lilla 
Csillagmesék
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.09.22. 18:00 Szemlélek-kerekasztal Fabiny Tamással és Kepes Andrással

Szemlélek Alapítvány szervezésében

Jelentkezés és további részletek >>

 

2025.09.23. 19:00 Háló Jazz Klub 161. - Canarro

Szakál Tamás -hegedű, ének
Lakatos Vilmos - szóló gitár
Marosi Zoltán - harmonika
Sidoo Attila - kísérő gitár
Soós Márton - nagybőgő

Belépő: 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Fb esemény >>

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.09.25. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

A Délvidéken Péterváradtól Szabadkáig - Horváth Zoltán György Podmaniczky-díjas műegyetemi mesteroktató és kiadóvezető vetített képes előadása. Az előadás előtt és után kedvezményes vásárlási lehetőség a Romanika Kiadó könyveiből.

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.09.28. 17:00 Nádmesék XXXIX. - kamarakoncert


Sándor Ádám - oboa
Kovács Mihály - cimbalom
Halász Péter - harmonika

A műsorban elhangzanak J. S. Bach, Bartók, Telemann és Mozart művei
 
Sorozatszerkesztő, műsorvezető: Sándor Ádám oboaművész
A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

2025.09.30. 19:00 Keddek a lelkeknek

PálFeri.hu >>

Részletek fb >>

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között, és az esti programok alatt látogatható, október 10-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók